Fokozva az egyébként is tetőfokára hágó hangulatot, november 7-én az X-faktor színpadán fellépő Anti Fitness Klub tagjai meglepő produkcióval örvendeztették meg a műértő közönséget.
A tinédzser lányok ikonjaként aposztrofált fiatalok Hernádi Judit Sohase mondd című slágerét adták elő.
Alapból már a két előadóművész egy lapon említése is vetekszik a Monthy Python társulat
abszurd humorának legextrémebb terméseivel. Viszont a dal előadásmódja jelentős meglepetést okozott mind a zsűri tagjai, mind a közönség, s valószínűleg a televízió távkapcsolóját ismeretlen helyen felejtő nézők között is. Olyannyira, hogy a "Nemzet Csótánya" szerepéből pár pillanatra kizökkentett Nagy Feró is "elfelejtett" csótánykodni, s elismeréssel kiáltott fel a produkció után. A banda belépője csak azokat lephette meg, akik az utóbbi 10 évet könnyűzenei téren átaludták, vagy mondjuk a Marsról tértek vissza, s emiatt nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy fiatal fiúk szokatlan sminkben és festett körmökkel jelennek meg nyilvános helyen. Ám az emo-tól ilyenkor megszokott sajnálkozás helyett egyfajta életigenlő dühöngésben volt részünk. Olyannyira, hogy a súlyosan, fület bántóan elreszelt és elüvöltött dalt követően a srácok valamiért a hangszereiket is szétverték. Az egy dolog, hogy ezek után Jimmy Hendrix forgott a sírjában, de ha a biztonsági személyzet nem vezeti ki a tömegükhöz képest meglepő ellenállást tanúsító, örjöngő ifjakat, talán még Keresztes Ildikó frizurája, Geszti Péter szemöldöke, s Malek Miklós nadrágja is a maródiak listáját gazdagította volna. Az egész jelenséget nem lehet jobb kifejezéssel leírni: az Anti Fitness Club előadásával megerőszakolta Hernádi Juditot, s a közönséget is.
Az Anti Fitness Club megerőszakolta Hernádi Juditot
2010.12.21. 02:31 pimpalini
Szólj hozzá!
Címkék: zene vélemény katasztrófa szórakozás tévé rossz afc x faktor
A bejegyzés trackback címe:
https://keselyu.blog.hu/api/trackback/id/tr22529391
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.