HTML

Lehet jobb Magyarország?

A szavannák szemetese mindent eltakarít. Legközelebb talán Ön lesz az áldozat...

Friss topikok

Linkblog

Horror a zöld gyepen

2010.06.14. 14:35 pimpalini

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem eddig csalódás ez a világbajnokság. Az egy dolog, hogy kevés a gól, bár összességében ez a foci sava-borsa, végső soron gólok nélkül is lehet jó egy mérkőzés. Ám amit eddig akarat, hozzáállás, szép megmozdulások,  helyzetek, kidolgozott akciók, egyszóval JÁTÉK szintjén láthatott a publikum, egyenlő a katasztrófával. A szánalmas szenvedéssel, vergődéssel. Összességében az eddig látott 8 találkozóból jó ha 6 félidőnyi játék volt normális, élvezhető.

Nem hinném, hogy velem van a baj, vagy az elvárásaimmal. Ugyanis a felkészülési időszakban nem volt olyan nap, mikor a kapusok közül ne sírt volna valaki a labda kiszámíthatatlansága okán. Vagyis nem volt túl merész azt feltételezni ezek után, hogy gólszüret lesz. Hát nem lett. Mert a csapatok többsége megoldotta a problémát: nem lőtt kapura.  A 8 mérkőzésen összeszenvedett 13 gól, de a német találkozót leszámítva hét meccsen kilenc találat nagyon kevés. Más világversenyeken medicinlabdával is többet összehoztak volna. Mi lehet ennek az oka? Az ostoba, esetleges, helyenként gyáva, vérszegény, agyontaktikázott, kockázatvállalástól mentes, labdarúgásnak nehezen nevezhető játék.

Kezdjük az elején:

Dél-Afrika-Mexikó:

Mexikó részéről iszonyúan lassú, körülményes, sokpasszos játék, mely meglepő módon nem ismeri a keresztlabda, a hosszú átadások fogalmát (a találkozón körülbelül 3 keresztlabda volt felfedezhető, de mindhárom esetben átpattant a fogadó fél feje felett). Rém rossz passzjáték az egyik, bunkerfoci és kontrajáték a másik oldalon. Dél-Afrikát még megértem, mert nem képes másra. Dehát Mexikó? Nagy csalódás. S kérdem én: miért nem lehet többet kapura lőni?

Uruguay-Franciaország:

Az előre kijelenthető volt, hogy a francia nemzeti tizenegy - Zidane nélkül -  nem fog minket maradandó élményben részesíteni. Sem gólfesztiválban, sem jó mérkőzésben nem lesz részünk. Azt kaptuk, amire számítottunk. Uruguay-nak pedig jó volt a döntetlen.

Dél-Korea-Görögország:

A görög válogatottra nem lehet megfelelő jelzőt találni. Az elképzelés nélküli játék, vérszegénység nem írják le azt az impotens focit, amit kaptunk tőlük. Ez a csapat a felíveléseken túl nem tudott semmit sem felmutatni. Az ázsiaiak pedig meglepő hatékonysággal fejelték el a labdákat a náluk magasabb európaiak elől. A mérkőzés helyenként élvezetes volt, de ez egyedül és kizárólag néhány dél-korea-i játékosnak köszönhető.

Argentína-Nigéria:

A jó kezdés után meglepően visszaesett a meccs. Az elején gólfesztiválra lehetett számítani, s igazából senki sem gondolta volna azt a szentségtörést, hogy egy hatodik percben szerzett találat dönti el a találkozót. Az összességében egy félidőnyi jó játék mellett mindkét csapatot éles kritika illeti. Nigéria egyszerűen borzalmasan játszott az első félidőben. Ha a Magyarország-Portugália mérkőzés után sok szurkoló a támadások hiányát kérte számon Erwin Koeman-tól, hát itt Nigéria játékgyilkosaira ugyanez vonatkozik. Annak ellenére, hogy 6 perc után hátrányba kerültek, körülbelül 50 percig semmit, de tényleg semmit sem tettek az eredmény megváltoztatásáért. Egy jó erőkből álló, a játékot színezni képes afrikai csapat mögé vétek egy mindent agyontaktikázó svéd horrorművest állítani. Emellett Argentína is összességében csalódást okozott. Mert az egy dolog, hogy ilyen helyzetkihasználással egy komolyabb gárda ellen csúfos vereségbe szaladnak bele, de az ész nélküli, körülményes, sokpasszos játék siralmas volt. A labdarúgás művészeitől elvárható lett volna, hogy gyakrabban használják ki a széleket, s ne álljanak be négyen-öten középre és a nyolc-tíz összezáró ellenfél között próbálják átpasszírozni a Jabulani-t. Továbbá nem túl célszerű és szimpatikus hozzáállás 1:0-ás vezetésnél a 65. perctől időt húzni...
 

USA-Anglia:

S igen kérem. Az ötödik találkozóig kellett várni az egyetlen, elejétől a végéig, élvezetes fociélményig. S ezért elsősorban a nyílt küzdelmet, megalkuvás nélküli győzni akarást mindig felmutató amerikai csapaté a maximális tisztelet. Akik - ha morzsányi szerencséjük van - a második félidőben megnyerhették volna a meccset. Mindkét csapat tiszteletet érdemel, hisz el is alibizhette volna a mérkőzést. Anglia oldalán valahogy ez a különbség egy mindig győzni akaró Capello és egy alibiművész Ericsson között.

Algéria-Szlovénia:

Szinte szóra sem érdemes, gyászos előadás a zöld gyepen két gyenge csapattól. Elhiszem, hogy a biztonsági játék jó csatárok híján elengedhetetlen, de ki ellen kellene megkísérelni pontot szerezni, ha nem a legkönnyebben megszorítható, hasonló tudású ellenféllel szemben? Ettől függetlenül Szlovéniának szerencsével - a ám a játék képe alapján érdemtelenül - sikerült a 3 pontot begyűjteni.

Szerbia-Ghána:

Ha valaki lekéste az első félidőt, valószínű, hogy viccnek gondolhatta a riporter azon megjegyzését (úgy a 70. perc körül), hogy a második félidő sokkal jobb, mint az első.  Mert ez esetben milyen lehetett az első?! Ghána csapatának is inkább megy a kontrajáték, mint a támadások építése. Ráadásul igazi csatáruk sincs. A szerb "csatárzsenik" persze még annyit sem nyújtottak, mint ghánai kollégáik. A számomra borítékolható 0:0-ás végeredményt a szerb amatőrködés, fegyelmezetlenség, mindenáron való - durvulástól sem mentes - győzni akarás, egyszóval a szerb mentalitás rajzolta át. Az persze jó kérdés, hogy az agyonsztárolt szerb játékosok miért csak emberhátrányban kezdtek el focizni, miért nem szűkítették a területet (olyan magyarosan széthúzták a mezőnyt kaputól kapuig), miért játszottak elképzelés nélkül a meccs nagy részében? Nem lesz kár értük, ha kiesnek. Pontosabban értük sem...
 

Németország-Ausztrália:

2006 óta már meg sem lepődik az ember azon a tényen, hogy a németek mutatják az igazi, élvezhető futballt. Élvezetes, hajtós meccseket vetítenek a képernyőre, s nem utolsó sorban gólokban- és helyzetekben gazdag találkozókat. Tegnap is könnyedén zilálták szét a korábban masszívnak tartott ausztrál védelmet, a helyzetek száma, kapuralövések aránya önmagáért beszél. Pontos és látványos passzjátékot, gyors és hatékony támadásépítést, taktikus, eredményes szélsőjátékot láthatott a publikum.

Őszintén remélem, a többi találkozó is a napjaink német hagyományait követi majd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keselyu.blog.hu/api/trackback/id/tr912080911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása