HTML

Lehet jobb Magyarország?

A szavannák szemetese mindent eltakarít. Legközelebb talán Ön lesz az áldozat...

Friss topikok

Linkblog

Már egy normális diktatúrára sem telik?

2012.04.06. 13:40 pimpalini

Azzal, hogy az ország kirakatembere lemondott, az ellenzék sokkal többet vesztett, mint a kormány. Első látásra paradoxonnak tűnhet mindez, márpedig ha jobban belegondolunk, azt kell mondanunk: igaz. Ugyanis az ellenzék (elsősorban az MSZP és a DK) politizálásának sarokköve volt az üzenet, mely szerint Magyarország a jobboldali kormányzás következményeként antidemokratikus, diktatorikus állammá vált. Olyan országgá, ahol az alapvető szabadságjogokat sérelem éri, ahol például nincs szólás-, és sajtószabadság. Bezzeg a cenzúra meg tombol, mint a Katrina hurrikán pár éve New Orleans körül. Baloldalinak álcázott politikusaink nem győzték európai elvbarátaik segítségével külföldön is terjeszteni mindezt, a határokon túlról érkező (olykor megrendelt, máskor csak félretájékoztatás által megszült) hírek visszacsatolásaival erősítve saját politikai hazugságaikat. Két év után viszont nagyon is úgy tűnik, hogy ez a hajó komoly léket kapott.
Ugyanis komoly és tájékozott ember ettől kezdve egyáltalán nem veszi, nem veheti komolyan a diktatúrára vonatkozó, egyébként őszinte pártpropagandaként funkcionáló üzeneteket.
Mert milyen diktatúra az, melynek első embere lemond? Láttunk már olyat (Sulla óta), hogy egy diktátúra kirakatembere önként távozott volna posztjáról? Mert milyen "cenzúra "az, amely mellett lényegében bárkinek és bármilyen formában lehetősége nyílik az ország első emberének kigúnyolására? Lehetséges kérem bárkinek a "plagibázós", szellemes kritika kinyilatkoztatása egy olyan országban, ahol nincs sajtószabadság? Ahol nincs véleményszabadság?
Ugyan már. "Lárifári."

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény politika magyarország Schmitt Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://keselyu.blog.hu/api/trackback/id/tr414367768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása